Netikett a virtuális munkák világában:
Ilyen oldalt nem találtam a keresővel, pár mondatba megpróbálom összefoglalni. Ez csak az én véleményem és nem több, így látom az oldalakat, azzal a tapasztalattal amit összegyűjtöttem. Közbe jegyzetelem, ami említésre méltó. Itt nincsenek megemlítve név szerinti oldalak, hiszen általánosságokat szedek össze. Nem kívánok sem negatív, sem pozitív reklámokat beilleszteni ide. Sok fórumba beleolvastam regisztrálás nélkül is, ahol ez lehetséges. Találtam remek oldalakat, sok csalóval is összefutottam.
Ez a pár mondat nem helyettesíti az internetre érvényes Netikettet, csak kis kiegészítés hozzá. Ajánlott elsősorban azt figyelembe venni.
Általánosságba minden virtuális üzletben hasonló az illemszabály.
Az üzleti fórum nem ugyanaz, mint a beszélgetésre megnyitott fórumok, ahol a téma vegyes, mindenről szól. Vannak fórumok ahol megtalálható mind a kettő, éppen ezért csak általánosságba lehet megfogalmazni a dolgokat.
Az üzleti fórumok etikettje:
- Ha valamit nem értesz, kérdezz bátran, így tanulsz és a fórum is ezért készült. Ne restelld bevallani, hogy nem tudsz mindent, hiszen nem a tudással születtél.
- Légy udvarias, amikor felteszed a kérdéseidet, a jó modorod legyen veled.
- Ha az Admin nem ismeri ezt a szabályt, te attól mutasd meg, volt "gyerekszobád".
- Csak az oldal témájába vágó kérdéseket tegyél fel, ne itt beszéld meg a heti programod, arra vannak csevegő fórumok.
- Ha nem fizet az oldal, mert csődbe ment, vagy csaló, gondolatba nyugodtan emlegetheted a felmenőket, de ne foglald írásba a gondolataidat, próbáld meg a jó modorodat megtartani és úgy írni.
- Az oldalakra nem tartozik, hány éves vagy, mert ez nem közvélemény kutatás.
- Ha pénzt veszel fel és a bizonylatot fel kell tenni valami fórumba, fölösleges megköszönni, hiszen megdolgoztál érte (és tiszta a lelkiismereted), ha nagyon örülsz, akkor is elég egy mosolygós smiley. Ezzel bizonyítod a kifizetést, a lelkes szöveg gyanússá teszi az oldalt, és a bizonylat hitelességét.
- Ne pitizz az Adminnak, az emberi méltóságod őrizd meg, akkor is ha ezzel előnyökhöz jutnál. Ha kitilt, mert nem csináltad, az őt minősíti és nem téged.
- Az olyan fórum, ahol nem lehet véleményt nyilvánítani kulturált szavakkal, csak csali, a külső idelátogatónak.
- Ha valami szívességet kérsz valakitől (elrontottál valamit) és segít, akkor feltétlen köszönd meg, mert ez jár neki.
- Viselkedj úgy, hogy ne legyen okod megbánni másnap, amit beírtál.
- Ha elrontasz valamit és szólnak érte, kérj nyugodtan elnézést, te sem tudhatsz mindent, esetleg pont azon a részen siklott át a szemed, amikor olvastad a szabályt.
- Inkább vállalj kevesebbet, de azt csináld.
- Ha regisztrálsz valaki alá, vállald a munkát, legalább pár hetet, vagy azonnal töröld magad. Ne kelts hiú reményeket.
- Legyél türelmes, ez a világ nem a gyors meggazdagodások helye.
- A kéretlen e-mailekre nem térek ki részletesen, ha valaki nem ismeri a fogalmat, annak jó, ha ismeri de a tetejébe alkalmazza is, arra nincs szavam se.
- Ne keverd össze a kéretlent, a sima üzleti levelekkel, amiket elfogadtál amikor regisztráltál az oldalra(apró betűs rész)
Sima csevegés:
- Ha a magánéletedre kérdeznek és nem kívánsz rá válaszolni, akkor nyugodtan tereld el a témát, vagy akár meg is tagadhatod a választ, ez még nem sértés.
- Ha nem akarsz ellentmondásba keveredni, ne mesélj nagyokat, (szépített meghatározása annak, hogy nem mondasz igazat) mert egyszer kiderül.
- Ha a korodat kérdezik(pláne, ha nő vagy) nyugodtan tagadd meg a választ, mert ez a magánügyed, nem tartozik senkire. A virtuális világ kortalan.
- Ez rád is vonatkozik, hogy a tapintat szót ne felejtsd el, és ne kérdezz túl személyes dolgokat, más emberektől.
- Ne használj csúnya szavakat, neked sem esne jól a hasonló hangnem.
Pár apró tanács:
Mielőtt beregisztrálsz egy oldalra, feltétlenül olvasd el az apró betűs részt. Gyakran ismételt kérdések (GY.I.K.) és vagy (Terms of Service) mindkettőt. A lényeges dolgok itt vannak elrejtve, és érdemes az időt ráfordítani, mielőtt döntenél. Inkább kétszer is nézd át, nehogy valami fontos kimaradjon. Ne ülj fel, ha hitegetnek, hogy ez a világ legjobb oldala, hiszen belülről lehet megismerni a buktatókat. Nincsenek milliók az üzletbe, csak zsebpénz, ha kezdő vagy, mert az idő és a gyakorlat itt is segít. Lehet veszíteni is sokat, ha nem vigyázol.
Ha valaki azzal csalogat, hogy ott nagyon gazdag leszel, mint ő, lépj le gyorsan, a gazdag emberek nem gyűjtenek létszámot.
Amelyik oldalon a fő feladat hogy embereket gyűjts, vagy e-mail címeket, mérd fel hogy ez megy-e neked, szeretnéd-e csinálni. Az ismeretségi köröd mennyire toleráns ezekhez a dolgokhoz. A munka és az üzlet nem ugyanaz, lehet elveszíted a barátaidat, ha összekevered az üzletet a barátsággal. Ha elárasztod őket kéretlen levelekkel, egy idő után megunják.
Sokan végig sem gondolják, hogy itt is működni kellene szabályoknak.
Egyéb virtuális etikett (saját)
Kicsit meguntam a körleveleket és hasonló nem éppen udvarias és figyelemre méltó ajánlatokat. Elgondolkodtam azon, hogy vajon tudják e mi az a net etikett? Amikor először neteztem, megkerestem a netikettet. Onnan próbáltam gyűjteni az ismereteimet. Nevetséges dolognak tűnhet, de nem az. Itt is vannak íratlan szabályok. Most
összegyűjtőm őket, de nem ahogy a Wikipédiába van, hanem a saját nézőpontomból. Ahogy észreveszem a dolgokat folyamatosan leírom. Néhány alapot már most leírok.
Néhány apró alapszabály(saját tapasztalat)
Segíts azoknak akik most kezdenek ismerkedni a világgal, te is kezdted valahol.
Az interneten a tegeződés természetes dolog. Azért ne kezdj el azonnal szlengezni, nem mindenki szereti. (Nem a szerki ment dumcsizni a cimbikhez)
Attól hogy ismerem, én sem szeretem.
Ne küldj körleveleket. Nem mindenki szereti és senki nem tartja fontosnak. Ha fontos írd egyéni levélbe, ha nem, akkor ne írd meg.
Üzleti ajánlataid, ne a netes barátaid körében terjeszd!
Az ellenszenvesekkel se tedd meg.
Ha egy fórumba lépsz(index, hasonlók) köszönj és várd meg hogy reagálnak-e rá. Ne feltétlen azon a napon várd a választ, lehet, hogy senki sincs fenn. Ha tovább beszélgetnek, de nem szóltak hozzád, menj tovább.
Chatszobába lépve jelezd, hogy ott vagy, legalább egy hallóval.
Amit nem szeretnél magadnak, azt másokkal sem tedd.
Web és blog szabályok:
Nem azért regisztráltak az oldaladra, hogy visszaélj az e-mail címmel. Tartsd tiszteletben és akkor a tiedet sem postázzák körlevelekbe.
Ha olvasol, vagy látsz valami figyelemre méltót egy oldalon, akkor írhatsz oda, ha akarsz.
Ha nem tetszik, akkor is írhatsz, de ne felejtsd el, embernek írsz és nem a disznóólba kiabálsz be.
Ha már a belépésnél sem tetszik, lépj tovább, nem a te stílusod, attól másnak még….
Ne vidd el az fél oldalt, mint saját munka. Figyelmes szemlélő észreveszi, ha az oldalon több ember műve van. Láthatatlan, de mindenkinek van egy stílusjegye, képen vagy írásban. Ha a szerző neve ott van, akkor ne vágd le. Attól még díszítheti az oldalad.
Chat szabályok (üzenőfalra is)
Ha csak jelezni akarod, nézelődtél egy kicsit, elég egy helló.
Ne írj csupa nagybetűkkel, kár kiabálni, nem hallja az oldal szerkesztője.
Véletlenül rányomhatod az egeret és ismétlődik az üzenet, de nem vagy automata és fölösleges ötször elküldeni.
Az automata vagy robot beállítása, mint látogató(bedob négy-öt oldalt) nem praktikus hosszú távra. Hiába gondolod azt, majd másik oldalra mégy, ha itt már nem reagálnak. Egyszer – kétszer bejön, de nem lesz belőle igazi látogatód.
Ha vírust kapott az oldalad, először takaríts, csak utána látogass.
A felugró reklámot útjába ne tedd az üzenőfalat.
Ne helyezd rá a reklámot, csak egyszer kattintanak rá, többet nem mennek vissza.
Banner vagy linkcsere
Ha megkérsz valakit a cserére, akkor értelmes mondatokat írj. Ne felejts el egy ,,üdvözlet" szót leírni, emeli a valószínűségét a cserének. Lehet hogy a stílusod lehengerlő, és a cserédet elijeszti. A szlenget hagyd otthon, majd ha jobban ismeritek egymást, eldöntöd.
Ha ma nyitottad az oldalt, még ne akarj cserét. Tegyél fel egy kis tartalmat. A cseréd is szeretné tudni, hogy milyen oldallal cserél.
Ha nem kívánnak cserélni, ne érezd magad megbántva. Nem biztos hogy az oldalad a gond.
Ha cseréltek, a bannert ne cseréld le az általad tervezett képekre, szó nélkül. Nem mindenki tolerálja.
A tegnap megnyitott oldalon, ne hangsúlyozd, hogy ne lopjanak, hiszen nincs is mit.
A banner linkje új oldalra nyíljon. Ha nem tudod hogyan kell kérdezz valakit, vagy lapozz ide.
Linkcsere:
Ha nem tudod pontosan az oldal címét, de nem szeretnéd megkérdezni, a link is megfelel.
A linkcsere szabályai hasonlók a banneréhez.
A linket új ablakra nyisd, mert a látogatod elvisz, de esetleg ő még nézelődne. Ezt akkor is megteheted, ha linktárral cserélsz. Rendes linktárak ezt elfogadják.

Kzella (mint kezdő blogos)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése